2013. okt 08.

Semmi különös, csak a szokásos

írta: mrdudo
Semmi különös, csak a szokásos

Huhu, indexen találtam, mint legfelsőbb hatalmú információ forrás :D

A Róbert Károly körút forgalma az 1-es villamos felújítása miatt bolydult fel. A teljes pálya felújítása több mint két évig fog tartani, az első ütemben a a Bécsi út és a Lehel utca között újítják fel a villamosvonalat szeptember 28. és december közepe között. Később a Rákóczi hídon is át fogják vezetni. A 3-as villamos felújításával együtt több mint 40 milliárd forintos az összköltség, ennek 94 százalékát EU-s támogatás fedezi.

Vagyis kb 2,4 milliárdból újítanak nekünk most mindent, és közben legalább X milliárdot elkölt az átlag emberek nagyja, csak azért, hogy betudjon vergődni a munkahelyére.

Vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy lesz egy csodás új, villamos pályánk. Leljük meg a lelki békénket a dübörgő kamionok, kis teherautók, és a lakásunk, családi házunk 12 generációs hiteltartozását egy fél kerékkel kiváltó, mechanikai, és technikai csodák közepette.

Ellenben, mire lejár az első ütem a villamos vonal felújításából, de figyelembe vehetjük azt is, hogy ez Magyarország itt mindennek pontos menetrendje van. Ne várjuk, hogy az ígért december idusára, elkészül az első szakasz, mert lehet csalódnánk.

Szóval sok csoki, kevés agy, igazi hungarikumi munka tempót diktál kicsiny országunk rendíthetetlen vezetése, az országunkat leginkább meghatározó világvárosunk, egy félre eső útszakaszának javításánál.

Kérdés: az érezhetően nagy forgalmú útszakaszok esetében mikor térünk már egy hajszálnyit is meg az ésszerűség irányába?

Szólj hozzá